Orbán Viktor szövetségese megkezdte a kormányalakítási tárgyalásokat – itt vannak az első javaslatok
Az ÖVP tárgyalási delegációját Christian Stocker, míg az FPÖ-ét Herbert Kickl pártelnök vezeti.
Brigitte Bierlein 74 éves volt.
Kép forrása: Pier Marco Tacca/Getty Images
74 Éves korában elhunyt Brigitte Bierlein, az osztrák Alkotmánybíróság volt elnöke, az ország első női kancellárja, írta a Politico.
Az Alkotmánybíróság közleménye szerint rövid, súlyos betegség után hunyt el.
Bierlein 2003-tól alelnöke, 2018 februárjától elnöke volt az osztrák Alkotmánybíróságnak, majd 2019. június 3-án kinevezték az ideiglenes szakértői kormány kancellárjának, miután a Néppárt és a Szabadságpárt kormánykoalíciója szétesett.
A világ több vezető politikusa is kifejezte részvétét, többek között az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen és Ausztria elnöke, Alexander van der Bellen is.
Hozzáértéssel és felelősséggel vezette át országát a viharos időkön. Köztisztviselő a szó legjobb értelmében”
– emlékezett meg róla von der Leyen.